30 éve a világörökség része Hollókő

A Nógrád megyei falu világörökséggé nyilvánításának 30. évfordulóján rendezett ünnepségen Kövér László hangsúlyozta, hogy az  örökség nemcsak a kövekben, nemcsak az épületekben, hanem a szellemiségben is rejlik.

A palóc élet, a magyar élet, a közép-európai élet él, élni akar, és élni fog, ezt üzeni a világnak a hollókői világörökség - mondta az Országgyűlés elnöke. Az UNESCO 1987. december 11-én vette fel Hollókőt a világörökségi listára. Magyarországon Hollókő és Budapest volt az első két helyszín, amely kiérdemelte ezt a megtisztelő címet. Az 1973 óta létező listán Hollókő volt az első falu, amelyik ilyen nemzetközi elismerést kapott.

 

 Hollókő 30 éve a világörökség része

Hollókő 30 éve a világörökség része

 

Szólt arról, hogy 2010-ig olyan kormánya volt Magyarországnak, amely adósságba verte az országot és az önkormányzatokat, Hollókőnek például 80 milliós volt a költségvetése, és 30 millió az adóssága. Az elmúlt hét év eredménye, hogy adóssága már nincs a településnek, költségvetése pedig már 180 millió forint. Továbbá több mint kétmilliárd forint fejlesztési pénz érkezett a faluba, és a következő három évben további mintegy hárommilliárd forint áramlik majd közvetlenül fejlesztésekre, Hollókő részese lesz továbbá egy hétmilliárd forintos térségi turisztikai fejlesztési programnak is.

 

MTI/T.D.