Több mint 22 ezer alkalommal közvetítettek ki álláskeresőket tavaly

Tavaly januárrtól novemberig 22 ezer 199 alkalommal közvetítettek ki álláskeresőket Nógrád megyében, a lezárt közvetítések 76 százaléka munkaviszony létresítésével végződött.

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője tájékoztatása szerint az elhelyezkedők 98,4 százaléka támogatás mellett került vissza a munkaerőpiacra. Az álláskeresők között 1311 volt a pályakezdő, számuk 372-vel csökkent egy év alatt. Ugyanakkor a megye továbbra is 13,3 százalékos munkanélküliséget tart nyílván, ami az országos rangsorban a legmagasabb.

 

Több mint 22 ezer alkalommal közvetítettek ki álláskeresőket tavaly Nógrád megyében

Több mint 22 ezer alkalommal közvetítettek ki álláskeresőket tavaly Nógrád megyében

 

 

Tamási Ildikó arról is beszámolt, hogy novemberben összesen 3865 betöltésre váró álláshely szerepelt a megye járási hivatalainál, ebből 1090 volt új bejelentés. A munkaerőigény 16 százalékot meghaladóan nőtt októberhez képest. Hozzátette, hogy nagyobb számban betanított varrónőt, raktári kisegítőt, asztalost, gyártás-előkészítőt és állatgondozót kértek a munkaadók.

 

/T.D.