14. Haluskafesztivál Vanyarcon

Idén tizennegyedik alkalommal rendezték meg Vanyarcon a szlovák eredetű étel kedvelői számára a Haluskafesztivált, emellett a havasi juhászatról szóló kiállítás is nyílt.

A fesztiválra idén 15 csapat nevezett, mindegyik elkészítette a zsűri számára a haluska két alapváltozatát: az egyik a juh-, vagy tehéntúrós, a másik a káposztás. Utóbbi készülhet édes, vagy savanyú változatban is, míg előbbiek mellett "szabad kategória" is létezik, itt csak a versenyzők fantáziája szab határt a feltéteknek, így különféle pörköltek, töpörtyű, libamáj is előfordult már a korábbi években.

 

14. Haluskafesztivál Vanyarcon

Idén 15 csapat készítette el a haluska két alapváltozatát

 

A haluska, másik nevén sztrapacska szlovák eredetű étel, csak reszelt burgonya, liszt és só hozzáadásával készül, tojást nem használnak. A színpadon folklórelőadásokat is láthattak az érdeklődők, emellett kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, népi játszóház, sétatraktorozás és -lovaglás színesítette. A tájházban a tojáspatkolás fogásait ismerhették meg, míg a rendezvénnyel egy időben a Dessewffy-kúriában megnyitották a szlovákiai Liptóújvári Juhászati Múzeum Havasi juhászok - Mesterségek és kultúra című kiállítását is. 

 

/T.D.