Nyolc nógrádi településen indulnak fejlesztések
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében nyolc Nógrád megyei település összesen 606 millió forintot nyert el, melyből bölcsődei, óvodai fejlesztések, energetikai beruházások valósulnak meg.
Skuczi Nándor, a megyei önkormányzat elnöke elmondta: a Nógrád megye számára rendelkezésre álló 41,13 milliárd forintos keretből ezzel már több mint 38 milliárd forint összköltségű projekt nyert támogatást. A vissza nem térítendő támogatásokból Mátraterenye nádújfalui településrészén új szolgáltatásként 12 fős bölcsődét alakítanak ki, Karancsalján óvodát újítanak fel, Balassagyarmaton egy zöld szemléletű komplex városrehabilitációs projekt valósulhat meg.
Nyolc Nógrád megyei település összesen 606 millió forintot nyert el
Nógrádkövesden, Ipolyszögön, Mihálygergén, Nógrádsipeken és Csécsén önkormányzati épületek - óvodák, orvosi rendelők, polgármesteri hivatalok, nemzetiségi iroda - energetikai korszerűsítése történik meg. A megye felzárkóztatását célzó TOP keretében Nógrádban korábban gazdasági, turisztikai, egészségügyi, szociális, energetikai fejlesztések kezdődtek meg, ebből a pénzből újítanak fel négy- és ötszámjegyű utakat, illetve ebből fordítanak a munkahelyteremtést elősegítő helyi foglalkoztatási paktumokra is.
MTI/T.D.