Ingatlanadót kell fizetni januártól

Ingatlanadót kell fizetniük januártól Salgótarjánban azoknak a magánszemélyeknek - az egyedülálló nyugdíjasok kivételével - akik 140 négyzetméteresnél nagyobb lakásban élnek. Erről rendkívüli ülésen döntött a nógrádi megyeszékhely közgyűlése.

Az adó mértéke 210 négyzetméterig 100 forint/négyzetméter, 211 és 280 négyzetméter között 150, efölött 200 forint négyzetméterenként. Fekete Zsolt polgármester ismertette, hogy az önkormányzat 25-30 millió forintos bevételre számít az önbevalláson alapuló adóból, amelynek legalább harmadát a tömegközlekedésre fordítják. Elmondta, hogy az önkormányzat önhibáján kívül hátrányos helyzetben van, a költségvetésből még mindig hiányzik 100 millió forint körüli összeg.

 

Januártól kivetik a magánszemélyek építményadóját Salgótarjánban

Az adó mértéke 210 négyzetméterig 100 forint/négyzetméter, 211 és 280 négyzetméter között 150, efölött 200 forint négyzetméterenként

 

Hozzátette, hogy a Modern városok program keretében több fejlesztési csomagot dolgoztak ki, amelyek a következő években már bevételt hoznának, de ezekről még nincs megállapodás. Salgótarjánban a mindenkori önkormányzat hosszú évek óta nem tudja kezelni a működési hiányt, de míg a hiányzó pénzt korábban az állami támogatások fedezték, 2014-től ez már nincs így. A polgármester javaslatára arról is döntöttek, hogy januártól megszüntetik a polgármesteri kabinetet, valamint összevonják a jegyzői és a népjóléti irodát. Ezzel 119-ről százra szűkítik a hivatali létszámot.

 

/T.D.