Jövőre nő a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásainak száma

Az előző évadbhoz képest 103-ról 150-re emeli előadásainak számát a hatodik évadát kezdő salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely létszámát is bővítette, hogy minden területen professzionális színházzá váljon.

Simon Lajos igazgató elmondta, hogy Salgótarján közgyűlése áprilisban fenntartói megállapodást fogadott el, amelyben kinyilvánította, hogy prioritásként kezeli az előadóművészeti értékek létrehozását, a több mint száz éves városi színjátszás hagyományának ápolását. Ennek érdekében idén 114 millió forintot támogatást nyújt a város, míg a színház vállalta, hogy legalább 150 előadást mutat be minimum 38 ezres nézőszámot elérve, az előadások látogatottságát pedig 70 százalék fölé emeli.

 

Jövőre nő a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásainak száma

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház idén 114 millió forint támogatást kap a várostól

 

Az idei évadban 103 darabot mutatottak be, 64 felnőtt és 39 gyermek előadást, jövőre pedig új bérletstruktúrát indít a társulat. Simon Lajos óriási elismerésnek nevezte, hogy az értékesítések alapján a Zenthe színház saját produkcióira kíváncsiak a legjobban a nézők. Elmondása szerint ez nagyon jól mutatja, hogy eddigi öt éve alatt a társulatnak sikerült gyökeret vernie Salgótarjánban.

 

/T.D.