Kibővítették a Somoskői Látogatóközpont épületét Salgótarjánban
Salgótarjánban átadták a Somoskói Látogatóközpont kibővített épületét. Az ünnepélyes átadón részt vett Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő is.
Szentkirályi Alexandra beszédében elmondta, hogy a kormány azért indította el a Kisfaludy Programot, hogy a strandok mellett a turistaházak is fejlődjenek.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő az ünnepélyes átadáson
A kormányszóvívő felhívta rá a figyelmet, hogy a Covid-járvány miatt 25-30%-kal többen járnak az erdőkbe.
A Somoskői Látogatóközpont kiváló hely a kirándulásra Salgótarján és környékén, a Karancs-Medves vidéke, a régió természeti, gazdaságtörténeti és történelmi látnivalói nagyon sok lehetőséget rejtenek.
Kiss László, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatója tájékoztatójából kiderült, hogy a Somoskői Látogatóközpont első fejlesztése 2015-16-ban készült el 19 férdőhelyes szálláshellyel, a vadasparkhoz közeli területen.
A mostani fejlesztés a Lévai Erdészet partnerségének 630 ezer eurós uniós támogatásával, 417 millió forint ráfordítással, az Aktív Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 35 millió forintos támogatásával valósult meg.
Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy 10 év alatt az állami erdőgazdaságok fontos fejlesztéseket valósítottak meg az ökoturizmus területén, mely megfelel a kormány célkitűzéseinek.
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy 98 turistaházat újítottak fel.
Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere úgy fogalmazott, hogy csodálatos környezetben nyitják meg a látogatóközpont épületének kapuit.
Becsó Károly a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint jó döntésnek bizonyult, hogy az erdőgazdaságok tevékenységét ökoturisztikával bővítették.
BG
Forrás: MTI
Képek: MTI/Komka Pétera