Szondi Várjátékok Drégelypalánkon
Drégelyvár 1552. évi ostromára és Szondi György várkapitányra emlékeznek szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánkon, ahol hadijátékokkal és középkori forgataggal várják a látogatókat.
A délelőtt folyamán hadijátékokat rendeznek, ezzel felidézve azt a napot, amikor Ali pasa 1552. július 6-án több mint tízezer főnyi seregével megkezdte a vár ostromát. Szondi György és 146 főből álló serege megpróbált ellenállni, de rövid, öldöklő harc után a vár elesett. A várat az Országgyűlés 2012-től történelmi emlékműhelynek nyílvánította. A Bajvívó Magyarok Hagyományőrző Egyesület viselet-, ágyú- és fegyverbemutatót tart, majd párbajt és ostromo bemutatót.
A Drégelyvár rekonstrukciója
Délután a vár alatti Sáferkúti tisztáson kezdődik meg a középkori forgatag. Történelmi harci bemutatók, íjászat, kézműves kirakodóvásár, az Apródok udvarában történeti játszóházi foglalkozások várják az érdeklődőket Drégelypalánkon. A Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban az irodalomtörténeti kiállítás mellett bemutatatják a régészeti leletek tárát, a tájszobát és a pajtát, és levetítik a Szent sírhely és a Szondi legendája című filmeket. Előbbi Drégelyvár történetét, utóbbi a vár ostromát örökíti meg.
/T.D.