Újévi hangverseny Salgótarjánban

Immár tizedik alkalommal köszöntötték koncerttel az újévet a József Attila Művelődési Központban, az egész estés koncert előtt Fekete Zsolt polgármester évindító ünnepi beszédet mondott.

Fekete Zsolt 2017-et küzdelmesnek, rengetek munkával járó évként jellemezte, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy sikeresebb volt az azt megelőzőnél. Szólt arról, hogy a saját sikerek hajszolása mellett nem szabad megfeledkezni embertársainkról sem.

 

Újévi hangverseny Salgótarjánban - forrás: salgotarjan.hu

Fekete Zsolt polgármester évindító ünnepi beszédet mondott

 

A polgármester elmondta, hogy több megoldandó probléma van még a városban, ugyanakkor a lehetőségekhez képest sokat tesznek a salgótarjáni lakosokért. "Minden salgótarjáni lakosnak azt kívánom, hogy az új esztendő hozza meg számára, számunkra azt a boldogságot és sikert, amelyre vágyunk" - fogalmazott. 

 

/T.D.